2016. dec. 9.

Karácsonyi kívánságlista 2016

     
Bár egy kissé önző dolognak tűnhet, teljesen természetes, hogy karácsony közeledtével mindenki összeírja, mire is lenne igazán szüksége, illetve mire vágyik már ősidők óta, és bár az ünnepet valóban nem a tárgyi ajándékok teszik széppé, ebben az időszakban mindenki megengedhet magának egy kis álmodozást. Ilyenkor még akár a luxustermékek is beleférnek, amelyeket normál esetben nem venne meg az ember.

Furcsa, hogy alapvetően az a típus vagyok, aki minden kis apróságra rávágja, hogy "kell!", de ezt a listát sokkal nehezebb volt összeállítani, mint hittem volna.

   
1 - KÖNYVEK
Kihasználva azon kevés alkalmat, amikor könyvet kaphatok, hosszú listát nyújtok be azokból az olvasmányokból, amelyek az elmúlt időszakban gyűltek fel a várólistámon. Idén legjobban A marsi című könyvet szeretném megszerezni, aminek a filmadaptációját nemrég néztem meg, és imádtam.

Andy Weir: A marsi
John Green: Papírvárosok
Zoe Sugg: Girl Online
Stephen Chbosky: Egy ​különc srác feljegyzései
Demi Lovato: Légy erős

2 - FEKETE BŐR BACKPACK
Már egy ideje szemezgetek a vintage stílusú hátizsákokkal, a fekete bőrből készült darabokért pedig egyenesen megőrülök. Sajnos eddig nem sikerült elfogadható árban jó minőségűt találnom, de ez egy régi vágyam.

3 - VASTAG, KÖTÖTT RUHÁK
Az utóbbi időben nagy rajongója lettem a kötött pulcsiknak, amelyekből ebben a hideg időszakban nem lehet elég az embernek. Leginkább a natúr színűek és a bordó darabok tetszenek. Kifejezetten téli sálam sincs, ezért szeretnék egy kötöttet vagy vastag anyagból készültet.

4 - FEJHALLGATÓ
Hosszabb utazások alkalmával sokkal hangulatosabb fejhallgatóval zenét hallgatni, itthon pedig kényelmesebb is.

5 - TELEFON
A jelenlegi telefonom már a végét járja, szinte már használhatatlan, ezért hatalmas szükségem lenne egy újra. A Xiaomi Redmi 3S-t néztem ki magamnak, a képen is az szerepel.


6 - FEKETE SZÍJAS KARÓRA
Nagyon tetszenek az egyszerű, fekete szíjas karórák és már nagyon régóta szeretnék egy sajátot is. Jobb képet nem találtam hozzá, de az ebben a bejegyzésben lévő tetszik a legjobban.

7 - SMINKECSETKÉSZLET
Ez már a tavalyi listán is szerepelt, azóta sem sikerült szereznem sminkecseteket. Úgy érzem, csak ezek segítségével tudnék magasabb szintre lépni a sminkelésben.

8 - VALAMI HARRY POTTERES
Ez az a történet, amivel másokhoz hasonlóan én is megszerettem az olvasást, éppen ezért szomorú, hogy semmilyen Harry Potteres ereklyém nincs. Bárminek örülnék: pulcsi, zokni a házak jelével, cikeszes vagy halál ereklyéi-s nyaklánc, varázspálca...

9 - WASHI TAPE
Nagyon tetszenek a különböző mintás dekortapaszok és eBayes böngészéseim során is mindig elmentem a szembejövőket, de eddig még egyet sem sikerült beszereznem.

10 - ARANY VAGY EZÜST DEKORSPRAY
Imádok alkotni, egy-egy flakon dekorspray-vel pedig jócskán kibővülnének a lehetőségeim ezen a téren.

JEGYZETFÜZET
Egy írás- és írószerszerető embernek sohasem lehet elég jegyzetfüzete. Csodaszép noteszeket lehet találni és bőven van ötletem, mire tudnám őket használni.

Ti mit kértetek idén a Jézuskától? :)

2 megjegyzés:

  1. Az Egy ​különc srác feljegyzéseit én is karácsonyra kaptam anno, nagyon jó könyv.
    Ó, bizony, jegyzetfüzetekből sosem elég :)
    Kívánom, hogy ezek közül sok mindent találj a fa alatt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a filmet láttam, szóval nagyon kíváncsi vagyok a könyvre is. :)
      Köszönöm! ^^

      Törlés

@sarah.flp

Kövess