Várólista csökkentés - 2017

by - szombat, január 07, 2017

     
Immár harmadik alkalommal veszek részt Lobo nemzetközi példára indított várólista csökkentős kihívásán. A lényege, hogy kiválasszunk 12 könyvet (illetve még egyszer ennyit, amolyan alternatívaként, ha valamilyen oknál fogva nem sikerül elolvasni az eredeti könyveket), amelyeket ebben az évben lehúzunk a várólistánkról.

Az első évben nem, de tavaly sikerült teljesítenem, ráadásul mivel ebben az évben sokat szeretnék olvasni, egyértelmű volt számomra, hogy ismét belevágok. Majdnem lekéstem a jelentkezést, az utolsó pillanatban kapkodva küldtem el a listát és emiatt nem lett "tökéletes", de már alig várom, hogy elkezdjem kihúzogatni az elemeket.

A LISTA:

  1. Andy Weir: A marsi
  2. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
  3. Elizabeth Gilbert: Big Magic
  4. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
  5. Gayle Forman: Ha maradnék
  6. Kass Morgan: 100 – Kiválasztottak
  7. Kerstin Gier: Silber – Az álmok első könyve
  8. Lewis Carroll: Alice Csodaországban
  9. Papp Dóra: Tükörlelkek
  10. Sarah Dessen: Along for the Ride – Álom két keréken
  11. Zoe Sugg: Girl online
  12. William Shakespeare: Tévedések vígjátéka

AZ ALTERNATÍV LISTA:

  1. George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
  2. J. D. Salinger: Zabhegyező
  3. Janne Teller: Semmi
  4. Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
  5. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
  6. Katona József: Bánk bán
  7. Leiner Laura: Hullócsillag
  8. Marie Lu: Legend – Legenda
  9. Samantha Shannon: Csontszüret
  10. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
  11. William Shakespeare: Ahogy tetszik
  12. William Shakespeare: Cymbeline
Ti miket szeretnétek elolvasni ebben az évben?

Hasonló bejegyzések

8 megjegyzés

  1. A Silbert nagyon-nagyon tudom ajánlani! Nekem a kedvenceim közt elég előkelő helyet kapott ;) A Girl Online is tetszett, igazán jó volt bloggeres könyvet olvasni. A többiről is hallottam már, többet én is el szeretnék olvasni belőlük. :D
    Remélem, sikerül teljesíteni a kihívást! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nagyon kíváncsi vagyok, az Időtlen szerelem trilógiát imádtam, de nem tudom, melyik is legyen a következő, amit elkezdek. :3

      Törlés
  2. Alice Csodaországban és Zabhegyező... Azt hiszem, kb 13-14 voltam, mikor először olvastam a Zabhegyezőt. Anyukám szegény nem tudott lebeszélni azzal, hogy szerinte ez nem nekem való. Egyáltalán nem bántam meg, még akkor sem, mikor később azt olvastam, mennyire borzalmas a fordítás. Én a 14 éves fejemmel rendesen beleestem a "rém modorosan" beszélő Holden Caulfieldbe.
    Az Alice Csodaországban meg hihetetlen fura, ugyanakkor valamiért szórakoztató, és megvan a maga sajátos bája.
    Sok sikert a kihíváshoz, én is belevágtam! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm, nekem a gyerekkoromból még A kis herceg is kimaradt, azt is nemrég olvastam el először. Most azt hiszem, újrafordították a Zabhegyezőt, de először az eredetit szeretném elolvasni. :D
      Sok sikert neked is! :)

      Törlés
  3. A Big Magic szerintem egészen fantasztikus, fogadni mernék, hogy neked is tetszeni fog. Kíváncsi leszek a véleményedre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd valamilyen formában biztosan írok róla a blogon. :)

      Törlés
  4. Tetszik a lista, de óva intelek a Girl Online-tól. Szerintem borzalmas. Főleg ennyi világirodalom és jó ya könyv után. :D
    Az Alice Csodaországbant, pedig pont most fejeztem be és épp a Tükörországbant gyűröm. :) Sok sikert! ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megkaptam karácsonyra a könyvet, szóval mindenképp elolvasom, majd meglátjuk. :)
      A Tükörországbant nemrég láttam filmben, imádtam, pedig a Tim Burton-féle Csodaországban annyira nem jött be.
      Köszönöm. :3

      Törlés