Ebay wishlist #6

by - hétfő, március 20, 2017


Tény, hogy már nagyon sok idő eltelt karácsony óta, az utóbbi hetekben pedig azon kaptam magam, hogy egyre több tételt írok a képzeletbeli kívánságlistámra - a legtöbb közülük az új projektemhez vagy a hobbijaimhoz szükséges, amiket a lehető legkedvezőbb áron szeretnék beszerezni. Nem is olyan hosszas ebayes böngészés után aztán megszületett ez a bejegyzés, melyben többnyire ilyen tárgyakat találtok.


GYŰRŰK
Nem igazán szeretem a gyűrűket, mert általában zavarnak az ujjamon, de ebbe a tízdarabos csomagba egyszerűen beleszerettem. Gyönyörűek, nem túl csicsásak és a színük is szép, ennyi pénzt pedig nem sajnálnék rá. Ha másra nem is használnám, Instagramon flat lay képeken csodásan mutatnának. :)
Ár: ~290 Ft

NYAKLÁNC HÁROMSZÖG ALAKÚ MEDÁLLAL
Általában addig hordok egy bizonyos nyakláncot, amíg tönkre nem megy és kevés példány felel meg utánpótlásként, így mostanra már teljesen kifogytam belőlük. Ez a darab sokkal feltűnőbb, mint amelyet megszoktam, de több outfitemet is nagyszerűen feldobná.
Ár: ~240 Ft

HOLDAS NYAKLÁNC
Egy sokkal egyszerűbb és kevésbé szembetűnő példány. Azonnal megakadt a szemem rajta keresgélés közben, hiszen imádok mindent, ami akár csak egy parányit is a világűrhöz kapcsolódik. A kettő között viszont nem tudok dönteni, hiszen mindkét színben csodásan mutat, valamint az aranyat legalább annyira szeretem a nyakamban, mint az ezüstöt.
Ár: ~210 Ft

SMINKTÁSKA
Mostanában egyre több kozmetikai terméket és sminket használok, amelyeket valahova pakolnom is kell az utazás során. Neszesszerek után böngészve megakadt a szemem ezeken a példányokon, amelyekbe rögtön bele is szerettem, hiszen gyönyörűek, a halálfejeset leszámítva bármelyiket  - de leginkább mindegyiket - elfogadnám.
Ár: ~220 Ft

TELEFONTOK
Az új telefonom a szemem fénye, már kivenni sem merem a tokjából. A mostanit ugyanettől az eladótól rendeltem, de ha már bevált, ki áll meg egy darabnál? Ez a kék mintás lesz a következő, ami bekerül a kosaramba, de még jó néhánnyal szemezgetek.
Ár: ~530 Ft
MÁRVÁNYOS MATRICA
Jelen pillanatban az egyik legfőbb célom teljesen átalakítani az Instagram profilomat, azaz elkezdeni egészen más stílusú és professzionálisabb képeket készíteni, ehhez viszont szükségem van egy márványos háttérre, amit legkönnyebben egy matricával oldhatok meg.
Ár: ~700 Ft
FEKETE FÜZET
Amint megláttam ezt a füzetet, majdnem felsikítottam. Egy füzet sima, teljesen fekete lapokkal? Egyértelműen kell!
Ár: ~270-460-720 Ft


FÜZET RETRO BORÍTÓVAL
Csodaszépek, olcsóak, ráadásul a lapok is teljesen tökéletesek. Írószermániásként képtelen voltam átsiklani felette, pedig már legalább egy tucat gyönyörűség hever a fiókomban arra várva, hogy írjak beléjük valamit. Közülük is bármelyiket, de leginkább mindegyiket lefogadnám.
Ár: ~340 Ft

KALLIGRAFIKUS TOLL
Ez a kakukktojás, ugyanis már egy adag megérkezett ezekből a tollakból, és ők a szemem fényei az összes írószerem közül. Nem gondoltam volna, hogy ennyire beválnak: tökéletesen fognak és még vékony papíron sem ütnek át. Abszolút pozitív csalódás.
Ár: ~220 Ft
link

Nektek megtetszett valamelyik szépség? :)

You May Also Like

4 megjegyzés

  1. Márványos matricát tudsz OBI-ban venni, ugyanebben az árban van métere, és legalább nem kell a szállítási költséget meg minden mást fizetni. Ráadásul több verzió is van, nekem a fél szobám/laptopom/füzetem fehér márvány-mintával van kidekorálva, most akarok majd kontrasztba feketét is beszerezni. Just sayin' :) Amúgy a háromszöges nyakláncot már én is kinéztem, szerintem nagyon egyszerű és mégis mennyire jól kombinálható. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, ezt nem tudtam, köszönöm, majd megnézem valamelyik nap. :) De ezért sem kell szállítási díjat fizetni és van többfélében is, csak egy baj van vele, kis méretűt küldenek.

      Törlés
  2. Szia,

    Azokat a retro füzet borítókat bevállalnám, nagyon jól néznek ki. :)

    Hallottam még a Wish-ről is, ami kiköpött mása az Ebay-nek. Mondjuk egyikről sem rendeltem még, de kiváncsi volnék, hogy melyik oldalról kinek mi a véleménye, milyen tapaszalata van?

    Szép napot mindenkinek:
    Brukú


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Wish-ről én még nem hallottam, de utánanézek. :)

      Törlés