2017. aug. 31.

Tanulságok az idei nyári szünetből


Sokat gondolkoztam valami jó kis nyárzáró bejegyzésen, amiben nem unalmas statisztikai adatokkal és az élményeimmel traktállak benneteket, hanem valamennyire érdekes és hasznos is. Bár egy nyúlfaroknyi összefoglalót mindenképpen írok a következő bekezdésben, azért a poszt lényege nem ez lesz. :)

Igazándiból ebből a nyárból két dolog az, ami említésre méltó. Idén dolgoztam először hivatalosan, illetve először kaptam könyveket kiadóktól recenzióra, ami, bár lehet, hogy apróság, számomra hatalmas előrelépést jelent a blogolásban. A nyár legjobb élménye a Vad Fruttik-koncert, és az egyik osztálytársam kertjében való sátrazás volt.

És most jöjjenek végre azok a tanulságok:

1. Kell egy olyan barát, akit bármikor bármilyen programra elhívhatsz. A legtöbb jónak ígérkező eseményről azért maradsz le mindig, mert soha senki nem ér rá.

2. Ha már dolgozol, vállalj egy olyan munkát, amivel sokat keresel. Persze ahhoz többet is kell dolgozni, nem elég teremőrködni egy nem túl népszerű múzeumban, de csak most tudod megkeresni a zsebpénzedet egész évre.

3. Hiába tart a könyvtár egy hónapos szünetet, ne vegyél ki 20 könyvet előre, mert a felét sem fogod elolvasni. A polcod egyébként is tele van olvasatlan kötetekkel.

4. Jó dolog néhány otthon töltött nap, amikor pihenhetsz, filmet nézhetsz és a hobbijaiddal foglalkozhatsz, de egy kis idő után bele lehet őrülni a bezártságba.

5. Hiába van most rengeteg szabadidőd, nem ez az időszak a legjobb arra, hogy megtanulj sütni és főzni.

Sarah ✨ (@sateenkaarigirl) által megosztott bejegyzés,


6. A forróságot a vízparton lehet a legjobban elviselni, még akkor is, ha negyven fok van. Hiába utálod a strandot, ennél csak melegebbek lesznek az elkövetkezendő nyarak.
Apropó, be kell szerezni egy fürdőruhát - a bikininek nincs értelme, ha nem érzed magad jól benne.

7. Utazáshoz felesleges letölteni a telefonodra 30 ekönyvet és 2 évadnyi sorozatot. A zenehallgatás, az elsuhanó táj bámulása és a gondolataid édeshármasa éppen elegendő.

8. Legyen mindig szem előtt a bakancslistád, különben elfelejted, hogy egyáltalán van, és az utolsó héten eszmélsz rá, hogy körülbelül két dolgot tudtál róla teljesíteni, pedig még mindig lelkes vagy némelyik ponttal kapcsolatban.

9. Hagyj fel a halogatással suliidőben: az egész előző tanévnyi francia szóanyagot, igeragozást és nyelvtant nem a nyári szünetben fogod megtanulni.

10. Ha nem kezdesz el füzeteket gyártani és bevásárolni, nem lesz back to school hangulatod. Ha nincs back to school hangulatod, nem teszed tönkre a nyár utolsó hónapját a folyamatos gyomorgörccsel.
Jegyzet magamnak: írd meg előre az iskolakezdéses bejegyzéseket májusban.

Valószínűleg a legjobb dolgok csak a "közzététel"-gomb megnyomása után jutnak majd eszembe, úgyhogy ne lepődjetek meg, ha utólag esetleg frissül még ez a poszt. :)

Nektek mi volt a legjobb élményetek idén nyáron?
Mi az, amit másképp csinálnátok? Mi nem jött össze?
Melyik a kedvencetek az alábbi 10 pont közül?

6 megjegyzés:

  1. Jajj, Sári, azon a második ponton besírtam xDD Már csak azután, hogy épp csóró teremőr státuszban voltam júliusban :D Te amúgy mit dolgoztál? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDD
      Én is teremőrködtem egy múzeumban, azért írtam. ;)

      Törlés
    2. Jajj, hat pacsi akkor! :D #legjobbmunkaever xdd

      Törlés
  2. Még mindig zseniális ez a bejegyzés ♥

    VálaszTörlés

@sarah.flp

Kövess