2018. júl. 18.

Könyvajánló - Idol


Veletek is előfordult már, hogy egy könyv addig kísértett titeket, amíg rá nem szántátok magatokat az elolvasására? Pontosan ez volt a helyzet az Idollal is. Miután már egyre többször bukkant fel a könyvesbolti razziáim során és a Moly.hu böngészése közben, agyon kíváncsi lettem, mit tud, amiért ennyire népszerűvé vált.

A Könyvmolyképző kiadónak hála volt szerencsém rögtön belekezdeni, amiért hatalmas köszönet jár nekik! Ha a Te érdeklődésedet is felkelti a könyv (vagy már megtörtént), itt megrendelheted. :)

A könyvről

Már a fülszövegét elolvasva tudtam, hogy nem ez lesz az évszázad könyve: a történet és a karakterek sablonossága már ebből a rövidke szövegből is világosan látszott, ám a borító (komolyan, ennél gyönyörűbb munkát nem tudom, mikor láttam utoljára) és a "rock" szócska említése kellőképpen meggyőzött arról, hogy ezt nekem el kell olvasnom.

Azt nem mondanám, hogy megbántam, hiszen majdnem annyi pozitívumát fel tudom sorolni ennek a könyvnek, mint negatívumát, de alapvetően sajnos nem volt maradandó élmény számomra.

A történet röviden arról szól, hogy egy remeteéletet élő lány beleszeret a világ végén bujkáló, titokban rocksztár szomszédjába, ám a srácnak hamarosan vissza kell térnie turnézni. És most jön az a rész, amikor nagyon szeretném leírni, hogy nem, a sztori valójában nem ilyen sablonos, de sajnos ezzel nagyot hazudnék... Az igazság az, hogy végig olyan érzésem volt, mintha a sokadik ugyanolyan, blogon megírt fanfiction egy kidolgozottabb verzióját olvasnám, csak éppen nem Harry Stylesszal, hanem egy fiktív sztárral a főszerepben.

Még egy nagy hiba a könyvben a karakterek túleszményítése. Mindenki, még a mellékszereplők is túlságosan tökéletesek voltak, nem volt egy hibájuk sem. Killian az angyali hangú, edzés nélkül is tökéletes testű rockisten hatalmas férfiassággal, aki foggal-körömmel küzd az imádott nőért. Libby a Mary Sue mintapéldánya: gyönyörű test, halott szülők, rejtegetett zenei őstehetség. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy főhősnőnk elég talpraesett volt (ha eltekintünk attól, hogy ez a jellemvonás nem igazán passzol össze az introvertáltsággal).


Amit még negatívumként kiemelnék - bár ez teljesen szubjektív -, az a váltakozó szemszög. Én személy szerint nem vagyok annyira oda az ilyesmiért, mert sokszor nem tesz jót a sztorinak, ha a másik fél gondolatai, érzései azonnal kiderülnek: így kevésbé titokzatos, nem tart fent semmiféle feszültséget (talán ezért sem tudott jól lekötni). Ráadásul az írónő ebben is túlzásokba esett, minden fejezetben található legalább két váltás, ami rettenetesen meg tudja kavarni az olvasót.

Viszont kifejezetten tetszett ebben a könyvben, hogy Callihan nem egy idillikus celebvilágot festett le nekünk, hanem sokkal inkább próbálta bemutatni ennek árnyoldalait: a kötelező megjelenéseket egy-egy rendezvényen, a műmosolyokat, színészkedést, és szereplőink missziójának fokozatos semmivé válását. Ám sajnos éppen az hiányzott belőle, amit én vártam, amiért én el szerettem volna olvasni ezt a könyvet: a rockos hangulat teljes egészében kimaradt a sztoriból.

Ami mellet még nem mehetek el szó nélkül, az az erotika. Bár tudom, hogy a könyv műfajában ez nem újdonság, de tetszett, hogy a szexet nem kezeli tabutémaként, és nem körülírja a dolgokat, hanem nevén nevezi őket. Igaz, ez is legalább annyira idealizált, mint minden a kötetben, de számomra egyfajta felüdülés volt olvasni a sok "megtaláltam álmaim hercegét, viszont félek lefeküdni vele, ezért ő cölibátust fogad az esküvőig"-típusú sztorik után.


Összességében

Sajnos ezt a könyvet nem nekem írták. Sosem voltam rajongó típus, aki mindenáron a kedvenc énekeséhez vagy színészéhez akar hozzámenni, úgyhogy egyáltalán nem tudtam azonosulni a témával. Szórakozásnak jó volt, ugyanis nagyon könnyen olvasható, egyszerű a története, ráadásul a megfogalmazása külön dicséretet érdemel (ami nem tudom, az írót vagy a fordítót illeti-e, mindenesetre egy-egy frappáns nyelvi játékon jót mosolyogtam).

Leginkább a korosztályombeli tinédzsereknek tudom ajánlani, akik maguk is szívesen olvasnak/írnak/szövögetnek a fejükben fanficeket, és egy kifejezetten könnyed, de azért minőségi olvasmányra vágynak a témában.

Te olvastad már? :)
Mi a véleményed róla?
  

4 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy neked nem jött be annyira, mint azt szeretted volna!:(
    Nekem még előttem áll, hallottam róla már hideget-meleget is, így kíváncsi leszek, nekem hogy fog tetszeni.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom, szerettem volna jó értékelést írni, de az őszinteség a legjobb út... Én is kíváncsi vagyok, te mit szólsz majd hozzá. :)

      Törlés
  2. Én is sokáig nézegettem a könyvet a boltban, de szintén sablonosnak találtam, ezért nem került a polcomra. Lehet ez a beszámoló után nem is fog mostanság, talán majd egyszer rászánom magam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha te is ennyire szemezel vele, szerintem érdemes adni neki egy próbát, nagyon hamar túl lehet jutni rajta, mert könnyen olvasható, pihenős olvasmánynak például tökéletes. :)

      Törlés

@sarah.flp

Kövess