2019. febr. 10.

Könyvajánló - Lehull a lepel


Hiába kilométeres hosszúságú a várólistám, gyakran megesik velem, hogy szinte rögtön lecsapok egy vadonatúj könyvre az értékelések, vagy akár csak a fülszöveg alapos áttanulmányozása nélkül is. Valahogy így történt ez a Lehull a lepel esetében is - a műfaján kívül szinte semmit sem tudtam róla, de valahogyan megéreztem, hogy nekem ezt el kell olvasnom. És végül csalódtam, de csakis a legpozitívabb értelemben.

Karen M. McManus vadonatúj, friss és ropogós bestsellerét a Maxim kiadó jóvoltából olvashattam el, köszönöm nekik!

Fülszöveg

Ebben ​a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben.

Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat.
Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője.
Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt.
Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos.
És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője.

Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?

A történet

Én alapvetően nagyon szeretem a krimiket és a mindenféle bűnügyi témájú filmeket, sorozatokat (tervben van például az összes Agatha Christie elfogyasztása), így roppant kíváncsi voltam, hogyan sikerült vegyíteni ezt az irányt egy ilyen sablonos, ezer oldalról megrágott témával, mint a gimnázium világa. Már önmagában ez is elég arra, hogy felkeltse az ember érdeklődését, de ami igazán ütős, az a fülszöveg: éppen annyit árul el a potenciális olvasónak Simon halálának abszurd körülményeiről, amennyi elég ahhoz, hogy megölje a kíváncsiság, és rögtön hazavigye a könyvet.

Figyelmeztetés! Akkor kezd el olvasni, ha van pár szabad órád, amit rá tudsz szánni, mert ez a történet pofátlan módon olvastatja magát.

Bevallom őszintén, a feléig nem igazán tudtam eldönteni, tetszik-e vagy sem. Bár maga a gyilkosság szinte rögtön megtörténik, néhol a komolyabb fordulópontokig csak vánszorog a történet, a nyomozásban nem történik haladás, és a karaktereket is csak lassan ismerjük meg. Ennek ellenére azonban az első szótól az utolsóig lankadatlanul fenntartja az érdeklődést, ugyanis tényleg igaz az, amit minden értékelésben állítanak: egészen a végéig nem lehet tudni, ki a gyilkos. Azt nem mondom, hogy még csak sejteni sem lehet, hiszen részben nekem is eszembe jutott az, ami végül a megfejtés lett, de egy-egy elhintett, gyanús megjegyzéssel az írónő totálisan összezavarja az olvasót.


Azonban van egy-két dolog, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ez a könyv közel sem tökéletes - habár a fantasztikus alapsztori, a karakterek és a végső fordulat (amelyek végülis a legfontosabb elemei egy könyvnek, szóval innentől már minden más csak finomság) mindent kompenzál. Az egyik zavaró tényező az, hogy 4 különböző szemszögből játszódik (a fülszövegben rögzített 4 élő főszereplő nézőpontjából), amelyek viszont 3-4 oldalanként váltják egymást, ez pedig káoszhoz vezet. Az, hogy éppen melyikük szólal meg, az elején követhetetlen volt, de amikor már jobban megismertük a karaktereket, sokkal könnyebben ment, ugyanis McManus képes volt úgy megírni a fejezeteket, hogy pontosan érezhető volt az adott szereplő személyisége a sorok között - amit szerintem elképesztően nehéz kivitelezni, úgyhogy óriási dicséretet érdemel érte.

A másik negatívum, amit kiemelnék, az a fogalmazásmód. Nem tudom, ez a sok régies és választékos szókinccsel rendelkező Agatha Christie-könyv olvasása során keletkezett beütés eredménye, vagy más is így érzi, de én nyelvileg túl egyszerűnek találtam azt a módot, ahogyan McManus megírta ezt a történetet. Szerintem egy krimi már a műfaja miatt is megkíván egy bizonyos minőséget a szókincs és a mondatszerkesztés terén is, még akkor is, ha a célközönség a fiatalabb korosztály.

A szereplők

Ahogy említettem, a szereplőknek kénytelen vagyok most egy külön alcímet szentelni. Számomra egy könyvben mindig kulcsfontosságú a karakterek megszerkesztettsége, hitelessége és személyisége, ennek a történetnek pedig szerintem ők az egyik nagy erősségei.

Az érdekes a dologban, hogy egészen lesarkított, sztereotipikus és egyszerűnek tűnő karakterekkel indítunk. Mindegyikőjüket le lehet írni két szóban: Bronwyn az okos, stréber kisegér, Nate a rosszfiú, a bűnöző, Cooper az úriember sportoló, és Addy a gyönyörű, de üresfejű lány (aki még a rendőrségi kihallgatáson is csak azzal képes foglalkozni, hogyan néz ki a neonlámpa fényében). Mindegyikük tipikus és sablonos figurának tűnik, ám a történet előrehaladtával kiderül róluk egy-két szaftos részlet, ráadásul átesnek némi jellemfejlődésen, így a végére egészen árnyalt személyiségeket kapunk.


Ami még megemlítendő, hogy mindegyik szereplő képvisel egy-egy aktuális és fontos kamaszkori kérdést, problémát: Cooper és Bronwyn megfelelési kényszerrel küzdenek, Nate szörnyű körülmények között él, Addy pedig elnyomó kapcsolatban van egy irányításmániás sráccal. A történet során mindannyian megküzdenek a gondjaikkal, példát mutatva azoknak az olvasóknak, akik azonosulni tudnak a karakterekkel.

Én speciel a főszereplők közül Nate-et kedveltem a legjobban, mert a bűnözői életmód és múlt ellenére érezhetően jólelkű, és csak a körülmények miatt kényszerült rá erre a tevékenységre, az abszolút kedvencem azonban Maeve (Bronwyn húga) volt, ugyanis láttam benne azt az embert, akire szeretnék hasonlítani: az elképesztően nehéz gyermekkora ellenére egy felettébb talpraesett, önálló és okos személyiség (és gyönyörű neve van).

Összességében

Két óriási erőssége van ennek a könyvnek: a szereplők kidolgozottsága, és az, hogy a történet abszolút egyedi. A műfajválasztás érdekes, és az ezerszer körbejárt témák (hiszen a gimnáziumi világot és a gyilkosságot is milliószor feldolgozták már) ellenére tud újat mutatni, ráadásul egy rendkívül ütős csavarral végződik, amit tényleg nem lehet előre kitalálni.

Azt, hogy mennyire képtelenség volt letenni mutatja, hogy az utolsó 200 oldalt a fáradtságtól és kialvatlanságtól lüktető fejjel és homályos látással olvastam el úgy, hogy amúgy általában nem is vagyok képes egyszerre ilyen sokat egy ültő helyemben elolvasni.

Nagyon jó döntés volt, hogy belekezdtem ebbe a könyvbe, fantasztikus élményt nyújtott és végigizgultam az egészet. Biztos vagyok benne, hogy még el fogom olvasni egy jó párszor.


Kedvet kaptál hozzá? :)
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése