2019. dec. 30.

Évlezárós, célértékelős | 2019


A karácsony a kedvenc ünnepem, viszont ebben az időszakban sokkal jobban szeretek évösszefoglaló vagy évkezdő bejegyzéseket írni. A Readinspo című blogomon már elkezdtem a dolgot, írtam többek között az idei top 5 kedvenc könyvemről, filmemről és sorozatomról is, és még legalább ennyi bejegyzéssel készülök a következő napokban is. Viszont semmiképpen sem maradhat ki a már hagyománynak számító célértékelés, amelyben az idén januárban összeszedett fogadalmaimat veszem számba.

Személyes célok

Stílusbeli kiteljesedés - ✓

Határozottan jól érzem most magam a bőrömben és a ruháimban, így egyértelműen teljesítettnek tekintem ezt a pontot. Az év eleji posztban megfogalmaztam, hogy itt az volt a célom, a gardróbom minden egyes darabja passzoljon a stílusomhoz, illetve tudjam, hogy pontosan milyen típusú darabokkal szeretném azt bővíteni.

Többet mozogni

Gondolom, ezen senki sincs meglepődve. Mondhatnám, hogy az érettségi és a sok tanulás és a sok ingázás és a nyár és az egyebek tehetnek róla, de nem. Tényleg van rá egy mentségem, de az az előbb felsoroltakkal ellentétben valós: ízületi problémák. És sajnos az orvosok is csak vonogatják a vállukat a dologra, szóval nem tudom, mi lesz ebből. Lényeg a lényeg, nem tudok rendesen sportolni, ha jógázás közben állandóan kifordul alólam a könyököm.

Feléleszteni a kreativitásomat - ✓

Egy icipici haladást érzek a dologban, hiszen amióta véget ért a gimi, fényévekkel több alkotói tevékenységet végzek, főleg a másik blogomon, a Readinspo-n. Viszont az év eleji posztban lefektetett konkretizációt nem csináltam meg, így csak nagy jóindulattal pipáltam ki ezt a pontot.

Alaposan felkészülni az érettségire - ✓

A féléves célértékelős bejegyzésben úgy fogalmaztam, hogy alapos felkészülésnek nem igazán volt nevezhető az, amit műveltem, de ennek ellenére fantasztikusan sikerült az érettségim. 3 tárgyam lett 94%-os, 4-es a legrosszabb jegyem, és a francia felsőfokúmat is csont nélkül megszereztem.

Elolvasni 80 könyvet - ✓

Hatalmas pipa! A júliusban írt féléves célértékelős posztomban még csak 37 könyv szerepelt, így nem hittem, hogy sikerülhet teljesíteni, de időközben bekerültem a Blogturné Klubba a Readinspo-val, ami nagyon feszes tempót követel meg olvasás terén, így most éppen 83 kötetnél járok. Jövőre pedig mehet még feljebb a léc!

Összegyűjteni a lehető legtöbb pénzt

Itt leginkább a felesleges holmijaim eladásáról volt szó, de sajnos ez nem sikerült most.


Blogos célok

Kreatívabb posztokat írni

Ezt a pontot őszintén nem tudom eldönteni. Itt, a Metaforán talán a kreatívabb irányba dőlt a mérleg, de még így sem vagyok teljesen elégedett a bejegyzésekkel, a Readinspo-n pedig ez az év eleve nem a kreativitásról szólt.

Saját képeket használni a bejegyzésekhez - ✓

Kivétel az év legelső bejegyzése (de ezt így terveztem), ezen kívül mindenhol sikerült betartani ezt a célt, úgyhogy pipa.

Fellendíteni a social mediát - ✓

A Facebook oldal tartalmaival elégedett vagyok, de ezt sajnos nem mindig sikerül aktívan vezetni, viszont az Instagramot teljes mértékben elengedtem. Már nem erőlködöm azon, hogy a legkreatívabb és legcsodálatosabb fotókat készítsem, mert sohasem fogok felérni a követettjeim tehetségéhez. Szeretném újra élvezni a fényképezést.

Számok

Ebből egyiket sem pipálhatom ki, a jövő évben pedig el is hagyom a számos célokat.
  • 300+ követő a blogon
  • 400+ lájk Facebookon
  • 1200+ követő Instagramon

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem könyves tartalmakat, szeretettel várlak a Readinspon!

4 megjegyzés:

  1. Sok sikert az érettségihez :) (Atyagatya, de fiatal vagy... vagy én vagyok öreg :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már leérettségiztem. :)

      Törlés
    2. Ó, jaj, bocsánat, de ciki :D Pedig el is olvastam, hogy milyen eredményt értél el, és ott a pipa is mögötte, de nem tudom, mire a poszt végére értem, valahogy ez maradt meg :D Akkor viszont sok sikert a továbbiakhoz! :)

      Törlés
    3. Semmi gond, sejtettem, hogy valami ilyesmiről van szó. :D Azért köszönöm, rendes volt tőled. :)

      Törlés