2020. márc. 28.

Hogyan tovább az online jelenlétemmel?


A blogger pályafutásom csaknem 10 éve alatt egészen meglepő helyeken találtam meg az inspirációt. Élénken emlékszem rá, hogy 13 éves korom környékén egy nálam néhány évvel idősebb lány oldalát követtem aktívan. Nem ismertem őt, az írásai pedig inkább személyes jellegűek voltak (a mindennapjairól, érzéseiről, gondolatairól szóltak a bejegyzései), mégis teljesen megfogott a blogja. Semmi tudatosság nem volt benne, de annyira egyben volt az egész, hogy óriási hatást gyakorolt rám. Akkor hagyta abba az írást, amikor valami nagyszerű dolog történt az életében.

Mindezt azért meséltem el, mert úgy érzem, valami hasonlót tettem én is a Metaforával. Nagyjából akkoriban, amikor a szünet mellett döntöttem (vagyis tavaly nyáron), döbbentem rá, hogy 6 éves korom óta most először van teljesen helyén az életem. Bizonyos mértékben tehát az, hogy hanyagoltam a blogot, annak köszönhető, hogy már nem volt olyan nagy szükségem az érzelmeim íráson keresztüli feldolgozására. Legalábbis ez a szebbik része a dolognak.

Sokat gondolkoztam azon, mi a teljes igazság. Fél évig tartott realizálni, majd megfogalmazni magamnak, miért lett hirtelen elegem a Metaforaszennyezésből, és most már készen állok ezt veletek is megosztani - még annak ellenére is, hogy valószínűleg utána teljesen kiábrándultok belőlem.

Mi történt?

Ehhez két-három évvel ezelőttre kell visszavezetnem a dolgokat. Akkoriban kezdett megnőni az influencerek szerepe, a közösségi oldalakat elárasztották a szponzorált tartalmak, és mindenki irigykedve figyelte a sok ingyen cuccot, amit ezek az emberek kaptak a különböző márkáktól. Megfigyeltem, hogy sokan közülük eredetileg blogot vezettek - így indult el az online jelenlétük, vagyis ennek köszönhetően váltak sikeressé. Mindemiatt szöget ütött a fejemben az, hogy lehetséges, az én jövőm is ezen az úton rejlik. Elhittem, hogy lehet belőlem valaki, ha hozzájuk hasonló módon kezdem használni a közösségi médiát. És ez a gáz része: én is influencer szerettem volna lenni.

Nem tagadom, hogy a sok ingyen termék és a viszonylag könnyű pénzkereseti lehetőség is vonzó volt számomra, de nem elsősorban ezek motiváltak arra, hogy ezt a célt tűzzem magam elé. Mivel mindig is sokan nézték le azt, amit csinálok (főleg általános- és középiskolában), valahogyan meg szerettem volna mutatni nekik, hogy mégis érek valamit és van olyan terület, ahol én is tehetséges vagyok. Egy terjedelmes követőbázis arra is bizonyíték lett volna, hogy vannak, akik tényleg figyelnek, sőt, felnéznek rám, a mondanivalóm eljut hozzájuk, és nem csak meghallgatnak, de át is ültetik azt a saját életükbe. Bloggerként ráadásul az átlagnál talán egy kicsit jobban beleláttam a dolog hátterébe, a mögötte lévő munkába és a működésébe, így úgy éreztem, készenállok rálépni erre az útra.

Abban a pillanatban azonban, hogy elhatároztam, tudatosabban kezdem használni a közösségi médiát, az egész teherré vált számomra. A blogra már nem olyan posztok kerültek ki, amelyeket élveztem megírni, hanem utánajártam, melyek a legnépszerűbb témák, mire kattintanak az emberek. Az Instagram oldalamat megterveztem, kezdetben színek, majd témák alapján is. Kidolgoztam egy jól működő tartalomgyártói stratégiát (abban a két hónapban, amikor ezt komolyan vettem, látványosan pörögtek a felületeim). A kezdeti apró sikerek azonban nem okoztak örömet számomra, hiszen a középiskolában kialakult egészségtelen maximalizmus erre is átterjedt: még többet, még gyorsabban, még tökéletesebben szerettem volna elérni. Ehhez pedig nem hogy a tehetségem, de az eszközeim (pl. egy jó fényképezőgép, fotós barátok) sem voltak meg. Ez a helyzet fokozatosan utáltatta meg velem a blogolást és a fotózást, amelyeket addig teljes élvezettel csináltam. Közben ráadásul az influencerek olyan szintre fejlődtek (képek terén), amelyet már nem lennék képes utolérni.


Mi van most?

Tavaly nyáron, szinte közvetlenül az érettségi után döntöttem el, hogy belevágok valamibe, amiről addig még fantáziálni sem nagyon mertem, hiszen a középiskola alatt egyszerűen nem maradt volna rá elegendő időm és energiám. A Readinspo az én szerelemprojektem, amivel a könyvek iránti szenvedélyemnek hódolok, és amely óriási örömet okoz nekem azóta is. A Metafora írását az új blogom élesítésével szinte egyidőben függesztettem fel, mert akkor döbbentem rá, hogy mekkora terhet jelent már számomra a tudatos működtetése.

Ez a fél év arról szólt, hogy felismerjem és elfogadjam, nem lennék jó influencer. Nincs meg hozzá a kellő tehetségem és lehetőségem, de ami a legfontosabb: elfogyott a mondanivalóm. Igaz, hogy bőven lenne miről beszélnem, hiszen a depressziótól kezdve a családon belüli erőszakon át a boldog párkapcsolatig mindenfélében volt már részem, de jelenleg túlságosan kuszák a gondolataim. Nem hinném, hogy képes lennék értelmesen átadni mindazt, amit az életem ezen időszakaiban tapasztaltam és megtanultam. Mi több, talán még nem is igazán állok erre készen, hiszen mostanában még a véleményemet sem merem megosztani nyilvánosan, ami eddig nem volt jellemző rám.

Mi lesz később?

Csak az utóbbi időben jutottam el arra a pontra, hogy nem stresszelek azon, mennyivel jobb képeket és gondolatokat osztanak meg nálam a követettjeim Instán. Nem törekszem arra, hogy minél kreatívabb, professzionálisabb, érdekesebb fotókat gyártsak, hanem visszatérek a több évvel ezelőtti hozzáállásomhoz, amikor élvezetből fényképeztem. Emellett igyekszem kevesebb időt is tölteni a közösségi médián, ugyanis minél több drága sminkről, tárgyról, utazásról, szép lakásról készült fotót látok, annál elégedetlenebb vagyok az életemmel, ami elég szörnyű érzés.

A Metaforaszennyezésről ezután sem mondok le. Nem szeretném végleg abbahagyni, de csak akkor írok majd bejegyzéseket, ha a mostani esethez hasonlóan akad valami mondanivalóm. Úgy érzem, egy átmeneti szakaszhoz értem az életemben, amikor is sok dolog átértékelődik bennem, viszont biztos vagyok benne, hogy utána komolyabb és fontosabb témákkal térhetek majd vissza.

Jelenleg azon is dolgozom, hogy leegyszerűsítsem az életemet. A rendezett énem kezdi megelégelni a káoszt, és szeretne minden olyan tevékenységet kiiktatni, amelynek nem látja értelmét (igen, most egyes szám harmadik személyben beszélek magamról, nézzétek el, az egyetem bezárása óta nem mozdultam ki), és ez az online jelenlétemet is érinti. Jelenleg 2 blogom, 2 Instagram fiókom és 2 Facebook oldalam van, amelyet egyszerre vezetni enyhén sok munka.

És most felfüggesztem az őszinteségi rohamomat. Találkozunk legközelebb! :)

Köszönöm azoknak, akik a szünet alatt is kitartottak mellettem, sőt, külön jelezték, hogy várják már az új posztokat! Hihetetlenül jól esik ez a megerősítés. :)


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem könyves tartalmakat, szeretettel várlak a Readinspon!

8 megjegyzés:

  1. Az önértékelési problémát, és a figyelem, siker, elismerés iránti vágyat teljesen értem. De ne gondolt, hogy influencernek kell lenned ahhoz, hogy valakinek jó érzés legyen a képeidre nézni, vagy az írásaidat olvasni. Mivel egyre felszínesebb a világ, amiben élünk, égető szükség van az olyan tartalomgyártókra, akik szerelemből készítenek szép képeket, hasznos bejegyzéseket, és őszintén nyilvánítanak véleményt, még ha az negatív is. Munka ezek mögött is van, ugyan úgy be kell fotózni, meg kell fogalmazni. De aki az igazi őszinteséget keresi, az tudja, hogy mindenkinek van élete, nem követeli nap mint nap a friss posztokat, hanem képes türelemmel várni akár heteket is. Akik törekszenek a tudatos fogyasztásra, az őszinteséget keresik a szép tartalom mellett és mögött. Én biztosan így vagyok vele. :) Aki lekopik, mert nem csili-vili cuccokat mutogatsz és csuda dolgokról írsz folyton, az egyébként sem téged követett, hanem az idealizált éned, akit, ha jól értem, te sem igazán kedvelsz. De ha már van egyetlen ember, aki választ egy könyvet, mert őszintén írtál róla, vagy elgondolkodik egy fontos kérdésen, mert véleményt nyilvánítottál róla, már megérte a belefektetett szerelemenergia. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a kommentet minden tartalomgyártónak felírnám receptre! :) ♥
      Nagyon köszönöm, amit írtál, hihetetlenül jól esik, és minden szavával abszolút egyetértek. Örülök, hogy ilyen őszintén kiadtam magamból, mert ez a legjobb megerősítés, amit valaha kaptam.

      Törlés
  2. Wootwoot, gratula!
    Megmondom őszintén, én akkor hagytam fel a rendszeres olvasásoddal, amikor elkezdtél látványosan influencer-wannabe lenni. Jobban tetszettek a személyes bejegyzések, amik olyanok, mint a blog, amiről az első bekezdésben meséltél. :)
    Remélem, hogy lesznek majd hasonlók a jövőben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha. :D Ez tényleg elég őszinte volt, de örülök neki, hogy elmondtad. ♥ Így legalább tudom, mi az az irány, amiben hiteles vagyok.

      Törlés
  3. Szerintem fantasztikus az a közösség, amit itt sikerült létrehoznod, és nem hiszem, hogy sokan emiatt elpártoltak/elpártolnának tőled. Mindig is nagyon szerettem a bejegyzéseidet olvasgatni, ez ezután sem lesz másképp. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki, hogy így érzed. :) ♥

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Köszönöm a névtelenül írt, tartalmas, értelmes, helyesírást tekintve is kifogástalan építőkritikát! Remélem, jobb lett tőle a napod. :)

      Törlés