2015. aug. 27.

Blogtipp - Egy blogposzt születése

8/27/2015 2
       
Amióta az egyik kedvenc blogomon megláttam egy ilyen VKP-s bejegyzést, azóta meg szerettem volna én is írni, de féltem, hogy utánzásnak vagy lopásnak veszik. Szeretek arról írni, milyen itt ülni a monitor mögött és írni, milyen bloggernek lenni. A laikusok egy kis betekintést nyerhetnek a "kulisszák mögé", a kezdő bloggerek tippeket kaphatnak, ötleteket meríthetnek, a régi motorosok összefüggéseket kereshetnek a saját- és az én módszereim között, én pedig élvezem megírni a bejegyzést. Mindenki jól jár. Viszont most olvastam Szilvi blogján a VKP-s leírásban, hogy az ötleteket le lehet nyúlni, de tilos VKP-s posztként megjelölni. Szóval ez nem VKP-s poszt, csak lenyúltam az ötletet.

Mivel én szeretek rendszerezni és majdnem mindent megtervezek, ez a blogolással sincs másképp. Valahogy rátaláltam a Dorothy-féle blogtervezőre, ami nélkül nem is tudom, hogy tudtam eddig létezni. Ez egy táblázat, ami naptárként funkcionál, és az adott naphoz odaírhatod, mikor melyik bejegyzést szeretnéd feltenni, így akár hónapokkal előre tervezhetsz. Színekkel jelölheted például, hogy melyik bejegyzést raktad már fel, melyik van kész, de még nem raktad fel, melyik vázlat és így tovább. Ez egy részlet az én blogtervezőmből:
               
Elsőre nekem is furcsa volt ez a táblázat, de most már nem tudnék nélküle létezni, és mindenkinek ajánlom, akinek csak tudom. Ha blogger vagy, egy próbát megér!

2015. aug. 26.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Blogolás

8/26/2015 0
                   
Blogolás. Elég tág témakör. Annyira, hogy egyelőre fogalmam sincs, mit írhatnék róla. A VKP-s facebook csoportban olvastam néhány ötletet, úgyhogy ezen fogok elindulni és meglátom, mi sül ki belőle.

Mikor, miért, hogyan kezdtem el blogolni? Ez egy olyan része a blogolásom történetének, ami nagyon idegesít: a nagybetűs Kezdetre ugyanis csak nagyon halványan emlékszem. A számítógép területén mindent korán kezdtem, és ez a blogolásra is vonatkozik. 12 éves lehettem, amikor létrehoztam az első weblapomat az eOldalon. Onnantól kezdve mindenféle honlapkészítő felületet kipróbáltam, például hupont.hu-t, GPortált-t, uCoz-t, de egyik sem felelt meg maximálisan.

Egyik volt osztálytársam ajánlotta a Bloggert, mert ő is ezt használta és szerette. Azt hiszem, 2012 decemberében hoztam létre az első blogomat itt, ami - tisztán emlékszem rá - egy naplóblog volt. Onnantól kezdve nem volt megállás, sorban csináltam a különböző oldalakat: naplókat, történetes blogokat (ebből volt a legtöbb), blogdesign- és kritikás oldalakat, de volt könyves is - pont a Metaforaszennyezés elődje.

2015. aug. 23.

Mi van az iskolatáskámban?

8/23/2015 0
               
Sokan keresnek ötleteket, hogy a tankönyvek, füzetek mellé még mit pakoljanak be az iskolatáskába, szóval most a saját táskám tartalmát "mutatom" meg nektek. Igaz, ezt úgy szokták, hogy a táskát is, meg a benne lévő dolgokat is lefényképezik, de mivel egyelőre nekem még táskám sincs, én egy kicsit másképp fogom csinálni.

Szóval: vannak alapvető dolgok a tankönyveken és füzeteken kívül, amiknek szerintem minden táskában ott lenne a helyük. Ezekkel indítok most:

  • Mappa - legjobb lenne, ha tantárgyanként lenne egy, erre tökéletesek a lefűzős mappák, amikbe bugyikat, szebb nevükön irattartókat lehet rakni. De mivel és speciel azokat nagyon nem szeretem, most egy többrekeszes mappáért áhítozom.
  • Számológép - bármikor szükség lehet rá, nem csak matekórán, és akkor jó, ha ott van kéznél. Legjobb az egyetemi számológép, amin mindenféle műveleteket lehet végezni a gyökvonástól kezdve a törtekkel való számolásig.
  • Jegyzettömb vagy jegyzetfüzet
  • Sminkes táska, fésű, tükör - lányoknál ez alapfelszereltség, még akkor is, ha csak egy kis szempillaspirált és korrektort használtok, hozzám hasonlóan... :) Vagy legalább egy szőlőrúzs legyen benne.
  • Fülhallgató
  • Tartalék toll a táskában - előfordul, hogy otthon hagyod a tolltartódat, ez nem is gond, de jó, ha van egy kis tartalék toll vagy ceruza a táskádban, így nem kell másokat zaklatnod, hogy adjanak kölcsön.
  • Zsebkendő - enélkül el se induljatok otthonról, még akkor is kellhet, ha nem vagytok betegek.

2015. aug. 21.

Spórolási tippek iskolakezdésre

8/21/2015 0
                
Rengeteg plusz kiadást jelent az augusztus egy olyan család számára, ahol a gyerek iskolába jár. Én meglehetősen anyagias vagyok mostanában, folyton azt lesem, hogyan lehetne spórolni a dolgokon. 

Íme néhány javaslat az iskolakezdés időszakára:
  • Érdemes a tanszereket több helyen megnézni, hol a legolcsóbb, hol találsz jobbat, esetleg online is kutakodni.
  • Ne a díszes füzetet vedd meg, ami kétszer vagy háromszor többe kerül, mint egy sima (de jó minőségű)! Sokkal jobb borítót tudnál Te csinálni annak a füzetnek. De igen!
  • Kutasd át a lakást rég elfeledett füzetek, ceruzák után!
  • Vegyél most több füzetet és tanszert, mert ilyenkor (leárazva) sokkal olcsóbb lenne megvenni, mint év közben.
  • Nézd át a régebbi füzeteidet! Ha van olyan, amelyikbe csak pár oldalt írtál, azokat tépd ki, és máris lesz egy üres füzeted. Fordított esetben, ha csak pár üres oldal maradt, azokat tépd ki: tökéletesek jegyzetelni. Vagy egyszerűen folytasd a tavalyi füzetet!
  • Írj listát arról, mire van szükséged, mennyire, és azokat hol szerezheted be a legolcsóbban!

Nektek vannak spórolási tippjeitek sulikezdésre?

2015. aug. 19.

Iskolakezdés - Íróasztal dekoráció

8/19/2015 0
                    
Amikor az iskolakezdésre gondolunk, eszünkbe sem jut az íróasztalunk, pedig szerintem az is fontos része a tanulásnak. A megfelelő környezettel sokkal több kedvünk lesz leülni és bemagolni a tananyagot. Most néhány íróasztal-dekorációs videót és inspiráló képeket hoztam nektek, remélem, ezzel segítek is valamennyit!



2015. aug. 17.

Iskolakezdés - Tanszerek + Vissza a suliba tippek

8/17/2015 4
             
Az előző bejegyzésben füzetborítók dekorálására hoztam ötleteket, most pedig pár kreatív tippet mutatok, hogyan lehet kidekorálni a többi tanszert is.


Ezt a videót a következő bejegyzésben viszont fogjátok látni, mert inkább oda tartozik, de ebben van egy ötlet, ahol Jill egy tanszert "dekorál", méghozzá amikor befújja arany spray-vel a tűzőgépet (a végén). Ezt alkalmazhatjátok bármelyik tanszereteken.


               

2015. aug. 15.

Iskolakezdés - Füzetborítók

8/15/2015 0
       
Vészesen közeledik szeptember, a tv-ben már régóta reklámozzák a különféle tanszereket, táskákat, sokan pedig ötleteket gyűjtenek, hogyan lehetne kidíszíteni a füzeteket... Íme néhány kép és videó, ami engem idén megihletett.




2015. aug. 12.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Időutazás

8/12/2015 0
        
Amint láthatjátok, én is csatlakoztam Szilvi kezdeményezéséhez, a Vigyázz! Kész! Posztolj! című projekthez. A lényege, hogy kéthetente szerdánként a résztvevők egy adott témában írnak egy bejegyzést a saját blogjukra. Ez a téma minden alkalommal más, sorsolás dönti el, és mindenki ugyan arról ír, azonos időpontban. Boldog vagyok, hogy most én is csatlakozhattam a VKP-sekhez, mert hihetetlenül kreatív ötletnek tartom, és imádom az ilyeneket!

Rögtön egy olyan témát kaptunk, ami engem speciel érdekel, és hozzá tudok szólni: nemrég láttam egy dokumentumfilmet Stephen Hawking-tól, amiben az időutazásos elméleteiről beszélt. Én teljesen egyetértek minden szavával, szóval előbb az ő filmjéről beszélnék egy kicsit, mielőtt kifejteném a saját gondolataimat a témával kapcsolatban.

2015. aug. 1.

Blogtipp - Írói álnév

8/01/2015 0
   
Az interneten, főleg a blogvilágban sokan álneveket használnak, mert nem szeretnék felvállalni az igazi nevüket, vagy egyszerűen csak csábító az új karakter, amit ezzel ki lehet alakítani maguknak. Idáig én is álnévvel blogoltam, igazából mindkét okból. Szerettem a nevemet, nem is tudtam volna elképzelni, hogy másképp legyen, de muszáj volt váltanom (a blog mostani témája megköveteli, hogy felvállaljam a valódit - következő bekezdés). Ezért is fontos, hogy megtaláljuk a tökéletes nevet, mert különben nem tudunk azonosulni vele, ha pedig meg szeretnénk változtatni, azzal erősen megkavarjuk az olvasóinkat.

Mielőtt azonban elhatározzuk, hogy álnevet használunk az íráshoz, jól gondoljuk meg, miről is szeretnénk írni, mert az álnévvel kissé elszigeteljük magunkat az olvasóink elől. Most blogos példát hozok: ha személyes témájú oldalt szeretnénk nyitni, legjobb, ha a saját nevünket használjuk, hiszen főképp magunkról írunk, az olvasók megismernek bennünket, az életünket, stílusunkat, gondolatainkat, néha még a titkainkat is, és ez egy fajta kapcsolat. Ha valakivel élőben beszélgetünk, általában a legelső dolog, amit megtudunk róla, az a neve. Szerintem egy személyes blognál a minimum, hogy a keresztnevét tudjuk az írónak.