2015. nov. 29.

Ajándékötletek osztálykarácsonyra

 
Valószínűleg már a legtöbb osztályban megvolt a karácsonyi húzás, ahol egyébként is terveztek ilyet, most pedig kezdődhet az ajándékötletek keresgélése. Szerencsésebb esetben már akkor tudtuk, mit is vegyünk az illetőnek, amikor először megláttuk a nevét a cetlin, legrosszabb esetben pedig olyan embert kaptunk, akiről szinte semmit sem tudunk, vagy még beszélőviszonyban sem vagyunk. Én szerencsére épp egy köztes kategóriába estem, nagyon örültem a húzottamnak, de még fogalmam sincs, mit veszek neki.

Ilyen esetekben több választásunk is van: próbálunk közelebb kerülni hozzá, többet beszélgetni vele, hátha kiderül valami hasznos róla, kikérdezzük a barátaikat, ők mit javasolnak, illetve veszünk valami klasszikus dolgot. Bár én nem vagyok az ilyenek híve, mert jobban szeretek személyesebb ajándékokat adni, de mivel az előbbi kettőben nem tudok segíteni, így inkább néhány klasszikus tippet ajánlok.

Próbáltam olyan dolgokat összeválogatni, amik korosztálytól függetlenek, de inkább gimiseknek (15-17 éveseknek) ajánlanám őket.

 
1. Facebookos Like / Dislike bélyegző - egy haszontalan, de vicces valami, még én is szívesen elfogadnék egy ilyet.
ez a típus: eBay | ~ 4700 Ft

2. Pendrive - mindig jól jöhet, ha pedig egy viccesebb verziót találsz...
ez a típus: eBay | ~ 1000 Ft

3. Fülhallgató - még akkor is jó lehet, ha van az illetőnek. Fogyóeszköz.
ez a típus: eBay | ~ 250 Ft

4. Nescafé - a komolyabb, fáradtabb srácoknak jó választás.

5. Film DVD-n - bármilyen fiús film megteszi, ami tele van akcióval, kocsikkal meg ilyenekkel.

6. Pici Bluetooth-os hangszóró - öcsém is ilyet szeretne. Öltözőben, buszban, vagy akár otthon is tökéletes.
ez a típus: eBay | ~ 2050 Ft

7. Ragacs (slime) - nekem egyszer volt egy ilyenem (pont ugyanilyen), nagyon szerettem és jól elszórakoztam vele. Egy idő után tönkremegy, de szerintem nagyon jó ajándék egy srácnak.
ez a típus: eBay | ~ 630 Ft

8. Külső akku (power bank) - a mi osztályunk sokat utazik, de igazából bármikor szükség lehet egy ilyenre. Ez egy vezeték nélküli töltő, amire telefont, tabletet, MP3 lejátszót is fel lehet dugni, ha lemerül utazás közben.
ez a típus: eBay | ~ 3,500 Ft
   
1. Gyertya - a Yankee Candles illatos gyertyák mostanában nagyon népszerűek, de persze bármilyen különlegesebb típus is tökéletesen megfelelő.

2. Bögre - elég klasszikus ajándék, de általában beválik. Az én kedvenc bögrémet is osztálykarácsonyon kaptam.

3. Teafilterek - ha a húzottad is teamániás, telitalálat. Akár osztálytársaktól, családtagoktól is lehet kérni különböző filtereket, ha nekünk nincs elég. Én mindegyik fajtából kettőt raknék.

4. Tumbler - gyakorlatilag egy hordozható bögre, nekem is nagy álmom egy ilyen.

5. Telefontok - nyilván ehhez tudni kell a húzottunk telefonjának típusát, de egy vicces, szép tokkal nem lehet tévedni.
ez a típus: eBay | ~ 290 Ft

6. Keksz alakú tükör és fésű - nagyon jópofa és hasznos, én is rendelek egyet magamnak, pedig van saját mini fésűm és tükröm is.
ez a típus: eBay | ~ 220 Ft

7. Valamilyen ékszer - elég veszélyes, mert nem tudhatjuk, hogy tetszik-e az illetőnek, szokott-e hordani hasonlót, de ha tuti biztos vagy benne, akkor mehet!
ez a típus: eBay | ~ 220 Ft

8. Valamilyen kozmetikum - ez sem egyszerű, de talán kevesebb eséllyel tévedhetünk. Persze csak akkor adjunk sminket a húzottunknak, ha sokszor szokta használni.

Remélem, tudtam segíteni valamit. :)

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm! Mondjuk már végre lett elképzelésem, de szerintem egy töltőt beszerzek talán neki vagy egy filmet. :D (ezzel elárultam, hogy fiút húztam)

    VálaszTörlés
  2. Ez a Facebook Like/ Dislike bélyegző nagyon jól hangzik, semmi értelmét nem látom, de szerintem akit húztam, az pont örülni fog neki. Nem, nem fiú.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nincs semmi értelme, de szerintem nagyon vicces :D

      Törlés

@sarah.flp

Kövess